Fabric by Klopman
-

A Klopman International az egyetlen olyan cég Európában, amely kifejezetten a poliészter/ pamut összetételű kevertszálas munka- és védőruha alapanyagok gyártása mellett kötelezte el magát, valamint kényelmes, mindennapi öltözékekhez gyárt kiváló minőségű szöveteket. Így kínálata valójában felöleli a munkahely és a hétköznapi élet minden szegmensét.

 

  A Klopman cégről

A Klopman az 1960-as évek közepétől kezdett alapanyagokat gyártani annak érdekében, hogy Európában iparilag tisztítható poliészter/pamut kelméket értékesítsen, majd az évek során széleskörű tapasztalatokra tett szert, köszönhetően annak a szoros együttműködésnek, amelyet a legnagyobb európai munkaruha-gyártókkal és bérmosodákkal alakított ki.

A cég közeli kapcsolatba került az ipar szinte minden ágazatával. Ez egyedülálló pozíciót biztosított a számára, és lehetővé tette a új irányvonalak figyelemmel kísérését, valamint a viselőktől és a végfelhasználóktól érkező visszajelzések értékelését.

Ma a Klopman cég a dolgozó világ szinte minden területén jelen van, több, mint 40 millió európai alkalmazott visel Klopman alapanyagból készült ruházatot.

A Klopman termékek kíváló minőségét, hosszú élettartamát, teljesítményét, színtartósságát világszerte elismerik, és a cég jól megérdemelt hírnévre tett szert innovációs startégiájának köszönhetően.

 

Szolgáltatás

A vállalat célja, hogy a lehető legmagasabb szinten szolgálja ki partnereit. Ez az olaszországi Frosinone-ben található gyártó és szolgáltató egységén keresztül történik, ahol az ügyfélszolgálat és a müszaki szolgáltatásért felelős csoport is megtalálható. A menedzsment és a marketing-központ Londonban van. Ezen felül az európai értékesítésért felelős központ működik Düsseldorfban, valamint elkötelezett, és stratégiai pozíciójú helyi képviselők, ügynökök és terjesztési szakemberek segítik a munkánkat a kontinensen.

 
 

Támogatjuk az ipart, kiszolgáljuk a vásárlót

Azon felül, hogy a Klopman cég számos, a textilgyártással, -tisztítással és ruhakészítéssel kapcsolatos európai szakmai szervezetnek, bizottságnak tagja, segítséget nyújt az európai normák kialakításában és fejlesztésében is.

Továbbá a tervezőkkel, ruhagyártókkal és bérmosodákkal, valamint az egyes szakterületek munkatársaival történő együttműködés lehetővé teszi számára, hogy folyamatosan nyomon követhesse az új irányzatokat, megfelelő visszacsatolást kapjon, és azokat elemezve újabb és újabb termékeket fejlesszen ki a piac szükségletei és igényei számára.

 


  Szakértelem a gyártásban

Az anyagok tartóssága és formatartása elengedhetetlen követelmény, és ez az a terület, amelyben a Klopman szakérteme vezető tényező.

Valamennyi Klopman-anyag az ISO-9001 minősítő rendszer követelményei szerint készül, gondosan megtervezett technológiai eljárással, Európa legfejlettebb és jól felszerelt gyártóegységében, az olaszországi Frosinoneban.

Az egész folyamat, a rostszálak kiválasztásától a fonallá fonás, a szövés, a színválasztás, a festés és a kikészítés lépésein keresztül folyamatosan ellenőrzött. Ennek eredménye, hogy minden egyes szövet esetében a minőségi jellemzők, az élettartam, a színtartás, valamint a mosás és hordás során a formatartó tulajdonságok változatlanok maradnak.

Nem véletlen, hogy a Klopman cég az első poliészterer/pamut alapanyag-gyártó, amely a közelmúltban elnyerte az értékes Európai Öko-logó minősítést. Ezt az akkreditációt csak olyan termékek és szolgáltatások kaphatják meg, melyek esetében hivatalosan megállapítást nyer, hogy „az adott termékkörben a leginkább környezetbarát terméknek minősülnek.”

 

 

Munkaruházat

A világ legismertebb vállalatai és szervezetei számára a cégarculat döntő jellentőségű. Nekik a Klopman olyan termékeket kínál, amelyek elsősorban hosszú élettartamukkal és egyedülálló komfortérzetet biztosító tulajdonságaikkal emelkednek ki, ugyanakkor kíváló védelmet nyújtanak. Több mint 40, különböző tulajdonsággal rendelkező, azonnal rendelkezésre álló alapanyagunkkal, valamint az igény esetén egyedi elvárások szerint tervezett szöveteinkkel a kínálatunk egyedülálló. Széles választékát nyújtjuk a 150 g/m2- 365g/m2 súlyú, különböző szálösszetételű textíliáknak alap-, twill-, szatén-, panama- és chambray-szövésben, speciális kikészítésekkel kombinálva.

Szöveteink között megtalálható a Superbandmaster és az Indestructible is, Európa vezető női-férfi munkaruházati alapanyagai poliészter/pamut kivitelben, valamint a Comfort-Stretch alapanyag-család, melynek gyártása során olyan technológiát alkalmazunk, amely rugalmas és formatartó tulajdonságot kölcsönöz a termékeknek. Ezen felül több termékünk rendelkezik Sanitized, szagtaszító tulajdonságot biztosító kikészítéssel.

 
     


Védőruházat

Köszönhetően a vezető ipari cégekkel, valamint a jogalkotó szervekkel kialakított szoros együttműködésnek, a Klopman a védőruházati alapanyagok széles választékát fejlesztette ki, kifejezetten az egyes iparágak elvárásainak és az EN európai normáknak megfelelően.

A védőruházathoz kínált alapanyagaink között jól láthatósági és védőpajzsot képező, antimikróbás védelemmel ellátott termékek éppúgy megtalálhatók, mint antisztatikus, lángálló, valamint a vegyi anyagokkal szemben védelmet nyújtó textíliák. Ezen kívül a Klopman egy olyan innovatív, multi-funkcionális termékcsaládot is gyárt, amelynek minden egyes tagja meghatározott veszélyforrásokkal szemben nyújt védelmet.


       


Egészségügy

Célunk az egészségügy területén is komplett választékot biztosítani, beleértve védőpajzsot nyújtó alapanyagokat és egy magas fokú antimikróbás védelemet biztosító kikészítéssel ellátott termékcsaládot. A Klopman széles választékot fejlesztett ki kifejezetten az egészségügy speciális követelményei részére, melyek higiéniát, kényelemérzetet, megbízhatóságot és jó megjelenést biztosítanak.

A nővérek és orvosok formaruházatához éppúgy kínálunk anyagokat, mint a műtőben dolgozó személyzet speciális igényeihez, műtőköpenyekhez, és -lepedőkhöz, valamint egyéb, az operáció során alkalmazott textíltermékhez. Az egészségügy számára készült kollekciónk kialakítás egyértelműen az európai vezető munkaruha-gyártó és bértisztító cégekkel, valamint kórházakkal, klinikákkal és a felhasználókkal kialakított szoros kapocslatnak köszönhető.


     


Mindennapi megjelenés

A kényelmet és a praktikusságot kombináltuk a mindennapi öltözékekhez készült alapanyagaink kialakítása során. Könnyebb és nehezebb súlyú textíliákat készítünk különböző kikészítéssel, változatos színekben.

A népszerű és kíváló tulajdonságokkal rendelkező pamut/poliészter szöveteken kívül denim, puhább, könnyű twill, vászon és puplin is szerepel a kínálatunkban. A kollekció számos, a használatot és a kezelést kedvezően befolyásoló jellemzőt nyújt: UV-védelem, könnyű kezelhetőség, víz-, folt- és szagtaszítás, formatartás.

A férfi és női szabaidőruházati termékek gyártásához tökéletes választás ez a termékcsalád Európa első számú munkaruha-szövet gyártójától, a kreativitást és funkcionalítást ötvöző Klopman cégtől.


     



Contacts
For more information, please contact:  
  Erzsébet Bánfi
59-61, Etele út
Budapest, H-1119
Hungary
Tel: +36 1 481-1127
Fax: +36 1 481-1103
Mobile: +36 309 338 589
email: ebanfi@chello.hu

 

 

-
     
11/08/2010 ©Klopman International    IVA: IT03985530967